2013. január 13., vasárnap

1. Fejezet - "kettő ismerős, gyönyörű kék szem" *-*

 Ma délelőtt, a legeslegjobb barátnőmmel találkoztam, Dórival. Elmentünk plázázni és mikor éhesek lettünk, beültünk a McDonald's-ba. Ott hülyültünk, de Dórinak 2kor haza kellett mennie.
Én még bementem egy ékszerboltba, megvenni Dórinak azt a karkötőt névnapjára, amit kinézett. Mikor a kijárat fel mentem, lenéztem hogy össze húzzam a kabátomat, erre valaki nekem jött. Gyorsan felkaptam a fejem és belenéztem kettő ismerős, gyönyörű kék szembe.
- Ne haragudj - mondtam, pedig nem is én mentem neki. Nagyra nyíltak az illető szemei és széles mosoly került az arcára.
- AMY! - mondta boldogan a nevemet. Ilyenkor már persze megismertem Niallt, a barátomat, akivel általánosban egy osztályba jártunk.
Niall magához húzott és erősen megölelt. Persze ez váratlanul ért pedig régebben minden nap öleléssel és puszival köszöntünk egymásnak, de az már 3 éve volt és azóta nem is nagyon beszéltünk.
- Rég láttalak. Már hiányoztál - mondta elengedve engem.
- Az új sulimban az első éveiben sokat kellett tanulnom ezért nem nagyon értem rá.. - szedtem össze a mondatot.
- Nagyon sietsz? - kérdezte mosolyogva.
- Nem - vágtam rá egyből.
- Gyere velem - mondta és megfogta a kezemet. Felvitt az épület legtetejére. Elkezdtük megbeszélni hogy mi történt miután már nem beszéltünk. Amikor ő mesélt, nem is tudtam koncentrálni hogy mit is mond.. Csak néztem ahogy beszél. Ő olyan tökéletes volt.
*Elkezdett besötétedni*

- Nem vagy éhes? - kérdezte Niall a hasát fogva.
- Picit. - tudtam, hogy ő mindig éhes ezért gondoltam nézem ahogy eszik én meg megiszok egy forró csokit.
- Remek. Akkor megyünk? - fel ált a padról és a kezét nyújtotta.
Meg se bírtam szólalni hogy több óráig ezt a tökéletes embert néztem most meg a kezét nyújtja. Persze hogy akarok vele kézen fogva menni:$

Niall kirendelt magának egy halom kaját, ami nekem három napra elég lenne..
- Biztos hogy nem kérsz? - kérdezte Niall a tálcáján lévő kajákra nézve.
- Nem köszönöm. - már attól is jóllaktam hogy ránéztem, ezért csak egy nagy adag forró csokit rendeltem magamnak.
Még néztem hogy hogy fér bele ennyi kaja, addig megbeszéltük hogy mostantól úgy mint régen, minden nap találkoznunk kell.

Pont jókor, mikor már nem tudtunk miről beszélni, megcsörrent Niall telója.
- Szia anya. - szólt bele Niall. Mivel elég hangosra volt állítva a telefonjának a hangereje, ezért én is hallottam néha az anyukája hangját.
- Merre vagy? - kérdezte Maura, Niall anyja.
- Összefutottam Amyvel és elszaladt az idő - nézett rám mosolyogva.
- Amy? - kérdezte Maura meglepődve, majd mielőtt Niall rá tudta volna vágni hogy "igen", fojtatta - Akkor hozd át! Nyugodtan itt aludhat.. mint régen.
Mikor ezt meghallottam, úgy tettem mintha nem is oda figyelnék..
- Anya.. az már régen volt.. majd beszélek vele. Mennem kell szia. - erre letette a telefont.
Niall megette az utolsó falatot, addig én azon gondolkoztam, hogyha tényleg ő is akarja hogy ott töltsem az éjszakát, mint régen, akkor mit válaszoljak.. Végül az igen mellett döntöttem, mert a szüleim jelenleg nincsenek otthon és úgyis csak egyedül lennék.

- Nos.. tőlem mehetünk. - jelentette ki Niall.
- Rendben.
Ahogy egymás mellett sétáltunk kifelé, Niall egyre közelebb jött hozzám, majd a bejáratnál, miután összehúztuk a kabátunkat, meg is fogta a kezemet.

Sétáltunk az utcán és amikor nem tudott már mit mondani, akkor feltette a kérdést..
- Tudod.. én közelebb lakok mint te és nem akarom hogy ilyenkor sétálgass az utcán.. ömm.. és esetleg.. átjöhetnél.. és nálam is aludhatnál.. - nyögte ki.
Úgy tettem mintha gondolkoznék, de mindvégig tudtam a választ..
- Végül is otthon most úgy sincsen senki..vagyis egyedül lennék..
- Akkor? - kérdezett rá még egyszer Niall.
- Rendben - válaszoltam.

Út közben egész végig kézen fogva mentünk.

- Lehet hogy már alszanak a szüleim - mondta Niall. Ilyenkor picit megkönnyebbültem hogy nem 12kor kell elmesélnem az életemnek azt a részét, amikor nem beszéltem a fiukkal.
Amikor a házba léptünk, a lámpák le voltak kapcsolva.. gyorsan előre mentem Niall szobája felé, nehogy felkeltsem a szüleit.

Elmentem fürdeni, addig Niall rendet rakott és behozott kajákat. Megnéztünk egy filmet és elaludtunk Niall két személyes ágyán..


2 megjegyzés: